[ Sajnálom, hogy eddig húztam ezt a blogolós dolgot, de higgyétek el, tényleg nem volt nagyon időm rá. Most azonban újult erővel vágok bele újra az írásba, persze csak ha igény van rá. Remélem tetszeni fog ez a rész, igaz, kicsit rövidebb, mint az eddigiek, de tartalmas. ~R. ]

10. fejezet   /   Vallomás   /

Ez a második napom itt. Szerencsére, sikerült hamar berendezkednem, a házat még nem robbantottam magamra, s a szomszédokat sem kergettem el melegebb éghajlatra. Mindez talán a falak vastagságának és az apró háznak tudható be. Nem kellett sokáig tologatni a szekrényeket, ezzel zajt generálva. A ház amúgy egy hálószobából, egy fürdőből és egy tágas nappaliból áll, mely a konyhára nyílik.

A tökéletes összképet azonban csak egy dolog árnyékolja be, mégpedig az üres hűtő. Bevallom, mióta eljöttem otthonról, nem nagyon ettem semmi meleg ételt, még nem volt érkezésem főzni. Éppen a frigóban kutakodtam, mikor a telefonom kezdte ontani magából a mondanivalóját.
- Elena vagyok. - kezdtem bele, majd óvatos mozdulattal a fejem és a vállam közé szorítottam a pici eszközt.
- Szia Elena. - szólalt bele egy ismerős hang. A szám automatikusan mosolyra húzódott. - Mizujs?
- Semmi különös. Most éppen némi ehető dolog után kutakodok. Veled?
- Meg vagyok. Szólj anyudnak, hogy készítsen neked szendvicset.
- Nem fog menni. - mondtam komoly hangon.
- Valami baj történt? - ijedt meg a vonal túlsó végén lévő személy.
- Nincs semmi. Elköltöztem.
- Mikor? Miért nem mondtad? - lepődött meg.
- Két napja és hidd el, akartalak már hívni ez miatt.
- Add meg a címed, oda megyek. Látni akarlak.
- Ok. Long Acre 47. Csak csöngess, ha ideérsz. - mosolyogtam.
- Szia. - lehelte a telefonba, majd kinyomta azt.
Mivel tudtam, hogy Zayn általában hamar odaér az adott helyre, nekiálltam kicsit összerámolni a lakást. Nem volt nagy kosz, de azért mégis... Így visszatekintve, mégsem olyan kicsi a lakás, mint ahogy azt én gondoltam.
Mivel elég poros lett a rongy, amit addig viseltem, ezért úgy döntöttem, felveszem azt a ruhát, amit anya vett nekem nemrég. Nem nagy szám, de egy laza délutánhoz tökéletesen megfelel. És ha Zayn nem is hoz nekem valami ehetőt, el tudok vele menni a városba ebben a ruhában. Persze csak titokban, nem akarom, hogy a rajongók azt higgyék, bármi is van köztünk.

Éppen, hogy sikerült magamra erőltetnem a szokatlanul szűk sortot, csengetésre lettem figyelmes. Az ajtóhoz lopóztam, aztán lenyomtam a kilincset. Zayn állt előttem, a kezében egy apró csomaggal.

- Örülök, hogy átjöttél. - üdvözöltem, majd a nappali felé tessékeltem.

- Jó újra látni téged. Hiányoztál. - fogta meg a kezemet, majd szorosan magához ölelt. Nem mintha bántam volna, sőt... csak kicsit váratlanul ért.

- Az mi a kezedben? - emeltem el az arcom a mellkasáról a szatyorra pillogva.

- Ja... Csak egy kis házavató ajándék.

- Szóval nem ehető. - hajtottam le a fejem, mire Zayn majdnem megfulladt a nevetéstől.

- Ha ennyire éhes vagy, miért nem megyünk el valahova enni?

- Zayn, én. - az ablakhoz sétáltam, s az utcát kezdtem fürkészni.

- Valami baj van? - aggódott, ezért ő is vizslatni kezdte a tömött utakat.

- A rajongók. Én nem akarom, hogy miattam forduljanak el tőled. Elmehetünk, de akkor veszek kalapot, ami takar, hogy ne lássanak.

- Ne butáskodj! Ez csak hülyeség. Ha szeretnek engem, akkor bizony el kell fogadniuk a barátnőmet is. - pirult el, az államat felemelte, hogy akadály nélkül a szemébe nézhessek. - Elena, lennél a barátnőm?

( 5 komi és kövi :) )