2. fejezet    / Nem minden a hírnév /

Hirtelen Zayn teste nehezedett a vállamra, a mellkasomra és a szám köré. Nem bírtam el ezt a hirtelen jött súlytöbbletet, így a lábaim önálló életre kelve kirohantak alólam. Az autók mellett lévő betonjárda szolgált a becsapódás helyszínére, ami nem volt éppen a legkellemesebb dolog.

- Zayn… fáj… - próbáltam megszólalni, de a kezei még mindig a számat fedték. – Zayn…

- Jó ég! – pattant fel, de a kezét még mindig az ajkaimra nyomta. Az arcáról a megbánás és a sajnálat tükröződött. – Nem akartalak fellökni. – mondta szégyenlősen mialatt engem próbált felsegíteni a járdáról. De nem sikerült, csak ott ültem a könnyeimet törölgetve. Mikor meglátta az arcomon végigfutó apró cseppeket, leemelte a tenyerét a számról, s egy kicsit hátrébb húzódott.

- Miért csináltad ezt? – kérdeztem szipogva. A szemeimet a kezemen legeltettem, ami piroslott a vértől és a duzzanatoktól, amiket most szedtem össze.

- Féltem, hogy elsikítod magad, mint általában a többi lány ilyenkor.

- Szóval te úgy ismerkedsz, hogy lányokat löksz fel az utcán. – mondtam, majd a kezeimmel átkulcsoltam a térdeimet.

- Nem. – nevette el magát, majd nekiállt leporolni a fehér pólóját. – Kárpótolhatlak esetleg valamivel? Egy autógramm, közös kép?

- Nem kérek, köszönöm.

- Nem kérsz? – ismételte meg a szavaimat sértetten. – De te tudod, ki vagyok, nem?

- Azt mondtam, nem kérek. – emeltem meg egy kicsit a hangomat, de még mindig magam elé bambultam a térdeim fölött. – Tudod, engem nem izgat, hogy te vagy Zayn Malik.

- Tehát nem?

- Nem. – fordultam felé. – Én nem vagyok egy a rajongóid közül, Zayn. Tudod, a hírnév nem minden. És most, légy olyan kedves, és hagyj magamra.

- De… - akarta mondani, azonban én beléfojtottam a szót.

- Ne aggódj, nem mondom el senkinek, mi történt.

Zayn nagyon össze volt zavarodva. Eleinte még nem akart egyedül hagyni, majd mikor látta rajtam, hogy komolyan gondolom, amit mondtam, hátrálni kezdett a két házzal arrébb levő luxusház felé.

- Zayn. – kiáltottam el magam.

- Igen? – fordult felém mosollyal az arcán.

- Kéne pénz taxira.

- Ohh… Értem. – futott oda hozzám. – Tessék. – nyújtott felém egy köteg pénzt.

- Londonba megyek, nem Los Angelesbe.

- Tartsd meg. Tekintsd előlegnek a kocsid javításához. – kacsintott, majd sarkon fordult és berohant a villába.

Amint eltűnt a fiú egyből a táskámban kezdtem kutakodni. A mobilomat kerestem, ami mint mindig, most is az oldalsó apró kis zsebben volt. Gyorsan tárcsázni kezdtem.

- Háló, tudakozó? – kérdeztem félénken.

- Igen. Jó napot, miben segíthetek?

- A dartfordi autómentők számát szeretném megtudni.

- Máris… - mondta a vonal végéről hallatszó női hang.

* Zayn szemszöge *

Hogy lehettem ilyen ügyetlen. Összetörtem a kocsiját, és még fel is löktem, de nem volt direkt, csak féltem, hogy felfedi, hogy itt vagyunk. Valahogy kárpótolnom kell. Muszáj.

- Zayn, hát hazaértél? – kérdezte Louis egy nagy répával a kezében.

- Látod, nem? – förmedtem rá. – Többiek?

- Liam és Niall a medencében, Harry pedig Tv-t néz.

- Hali Harry.

- Szia Zayn. Mizujs?

- Beszélnünk kell. – mondtam, majd magam előtt tolva Louist a nappalihoz siettem. – Szóval én elszúrtam. Összetörtem egy csaj autóját, fellöktem és majdnem eltörtem a kezét.

- Mit csináltál? – robbant ki Harryből.

- És ha ő egy rajongó? Holnapra már mindenki tudni fogja, hol vagyunk, és vége a tervünknek.

- Ne aggódj Lou. Nem fogja megtudni senki.

- Miért vagy ebben olyan biztos? – sugárzott Harry hangjából a megnyugvás.

- Mert ő nem egy rajongó. Visszautasított velem egy képet és egy autógrammot, és a fejemre olvasta, a hírnév nem minden, majd elküldött.

- Tesó, nem jössz be neki. – nevetett Harry. Én csak ott álltam, és a cipőmet piszkáltam.

- De neked tetszik, igaz?

- És ha kedvelem? Vagyis nem… – tört ki belőlem egyszerre minden, majd a szobámba siettem. Berobbantam és becsuktam az ajtót. Az ágyra vetettem magam és gondolkozni kezdtem.

* Elena szemszöge *

- Megjöttem. – ordítottam amilyen hangosan csak tudtam.

- Szia kicsim. Milyen napod volt?

- Egész jó. – öleltem át a felém közeledő személyt. – Leszámítva, hogy a kocsimat totálkárosra törték.

- Mi történt? – apa tekintete hirtelen üveges lett, s az újság kicsúszott a kezei közül. Elég vicces látvány volt, de tudtam, ha most kuncogni kezdek, azzal csak rontok a helyzeten.

- Belerohant egy másik sofőr.

- Neked nem esett bajod? – ugrott mellém anya, majd az arcomat kezdte vizsgálni.

- Nem, nem voltam ott, mikor történt. Taxival jöttem haza. Most viszont ha megbocsátotok elmennék zuhanyozni. Hosszú napom volt, reggel viszont mindent elmesélek. Jó éjt.

Nem vártam meg a választ, egyből a fürdő felé vettem az irány, majd a kulcsra zárt ajtó mögött levettem az eddig kötéssel borított kezemről a kardigánomat, és a karomon lévő sebet kezdtem vizslatni.

Nagy nehezen sikerült kitisztítanom az újonnan szerzett sérülést. Este kivételesen nem akartam fél óráig áztatni magamat a forró füdőben, inkább lezuhanyoztam és belebújtam a pihe- puha ágyikómba. Bármennyire is szerettem volna aludni, a gondolataim egy bizonyos személyre terelődtek egyfolytában. Amint sikerült volna álomba szenderülnöm, a telefonom szólalt meg.

- Ki lehet az ilyenkor? – tápászkodtam fel, és a telefonomért nyúltam. – Új sms üzenetet érkezett a következőtől…