5. fejezet   / Bemutatás /

- Mr. Malik, a vizsgálatok semmi eltérést nem mutatnak. Nagy szerencséje, hogy a kisasszony remek életmentő. – szólt az orvos fejét felém szegezve.

- Köszönöm Doktor úr. Akkor elmehetek?

- Igen. Viszont egy- két napot legyen szíves pihenéssel eltölteni. A szervezetének most egy kis időbe telik majd visszarázódni a rendes kerékvágásba.

- Nagyon köszönjük a fáradozásait. – mosolyogtam, majd a kórterem ajtajához indultam Zayn pulcsijával a karomon.

Kifelé menet nem nagyon beszélgettünk. Mivel a kórház, ami ebben az aprócska üdülővárosban épült, közel van a tóhoz, így eddig gyalog tettük meg az utat, de most láttam rajta, hogy fáradt. Aggódtam miatta, nem akartam, hogy nekem köszönhetően újabb baj érje, ezért halkan mormogni kezdtem.

- Nem lenne jobb, ha felhívnád valamelyik fiút, hogy jöjjön érted? Sugárzik rólad a kimerültség.

- Kibírom. – nevetett fel, majd az épület kapujához indult. Mikor feltűnt neki, hogy nem követem, hátrahőkölt s felém fordult. – Mi az? Valami baj van?

- Hívj fel valakit Zayn. Kérlek. – szóltam hozzá, mozdulatlanul.

- Rendben. – nyúlt a telefonjáért egy nagy sóhajtás kíséretében, majd tárcsázni kezdett. A társalgást viszonylag rövid időn belül lezavarta, majd a kórház előtti padra ült le. – Mindjárt jönnek.

Nem válaszoltam, csak egy apró fejbiccentéssel jeleztem, hogy értettem amit mond, és helyet foglaltam mellette. Nem telt el sok idő, mikor az ekkor már kihalt utcán egy piros sportautó jelent meg. Zayn felkelt, amiből sikerült kikövetkeztetnem, hogy valamelyik fiú jött el érte. Az autó megállt előttünk, ám nem az egyik fiú, hanem egy másik, számomra ismeretlen férfi mászott ki.

- Vigyázz magadra. Nem lenne jó mindig a munkahelyem elé hozni a kocsit.

- Meglesz. – kacsintott Zayn, majd átvette a kulcsokat. A férfi sietősen az anyósülésen helyet foglaló táskájához kapott, majd intve nekünk az épület felé rohant. Zayn már beülni készülődött, mikor ismét sikerült egy értelmes mondatot kiejtenem a számon.

- Ugye nem akarsz így vezetni?

- Ezt hogy érted? Nincs semmi bajon.

- Két órája gyakorlatilag halott voltál Zayn. Azt hittem, valamelyik fiú jön érted, aki haza is fuvaroz.

- Hát. – szállt ki a volán mögül. – Akkor sajnos neked kell hazavinned. – villantotta meg a 200 wattos mosolyát, majd elindult az autó másik oldala felé.

- Nekem? – értetlenkedve ültem a kormányhoz.

A hazafelé vezető út nagyon simán ment. Szerencsére nem sikerült elütnöm senkit, s még az árok mélyét sem látogattuk meg. Leparkoltam a kocsit, majd mind a ketten kiszálltunk.

- Jó pihenést. – integettem neki, majd a táborhoz közel lévő buszállomáshoz kezdtem el közeledni.

- Hova mész?

- Haza. Biztos megy még ilyenkor busz.

- Fél 11 van. Kötve hiszem, hogy haza tudsz menni.

- Az nem lehet. – ellenkeztem.

- Gyere be hozzánk. Van egy vendégszobánk, és legalább a srácok is megismerhetnek.

- Nem köszönöm. Megoldom. – mondtam és elkezdtem a táskámban kutakodni. Mikor fel akartam pillantani, hogy megnézzem, Zayn elment- e már, nem láttam senkit. Egyedül voltam az éjszakában, egy kihalt félelmetes utcán, így hát a tábor felé vettem az irányt. Sétálás közben azonban hirtelen két erős kar tekeredett körém. Az egyik a derekamat, a másik a számat fedve emelt fel a magasba. Az illető gyors iramban kezdett egy futni az utca másik vége felé. Reszkettem, a testem remegett. Nem tudtam, mi vár rám, és rettenetesen féltem.

Az alak hirtelen irányt váltott, majd egy házhoz rohant. Lenyomta a kilincset, belépett az ajtón, s ekkor világosság árasztotta el a látóteremet.

- Megjöttem. Vagyis megjöttünk. – ordította el magát Zayn, majd letett a földre és elengedte a számat.

- Te idióta. Azt hittem, hogy valaki el akar rabolni. – mondtam felemelve a hangomat.

- Sziasztok. – hebegte Liam a kanapéról bámulva. Kifejezéstelen arcot vágott. Rajta, és a mellette ülő Niallen látszott, hogy nem értik ezt az egész jelenetet.

- Megvagy!

- Nem, Louis! Te vagy meg. – ugrott elő a konyhából lisztesen Harry és Louis. – Ohmm. Szia? – dobta el Louis a lisztes zsákot és felém közelített.

- Sziasztok. – próbáltam magamra erőltetni egy vigyort, de ennek a végkimenetele nem lett a legjobb.

- Zayn. Ez egy csaj. Egy csinos csaj. Hol szedted össze? Rajongó? – ugrált mellettem Louis, közben minden vonásomat szemügyre véve.

- Hagyj békén. Először is, nem szedett össze. Másodszor is nem vagyok rajongó. Harmadszor, megköszönném, ha nem ugrálnál körbe, mint egy kutyus a tűzcsapot. – nevettem fel.

- Ezt megkaptam. – hahotázott ő is.

- Te ki vagy? – hallatszott Liam hangja, mely után a többiek is érdeklődve bólogatni kezdtek.

- Majdnem meghaltam, de szerencsére még időben kimentett a tóból. – mondta Zayn, majd ledobta magáról a most már barna inget, majd egy szál sporttrikóban kezdett járkálni a nappaliban.

- Hogy mi történt? – lépett ki egy nő a konyhából, kezében egy tálca sütivel, ami Zayn mondata után a földre hullott.