9. fejezet   / Munkatárs /

Ahogy igyekeztem kilépni Zayn mellől a kocsiból, apu mérges fejjel közeledett felénk. Nem tudtam, hogy azért van- e kiakadva, mert egy számára idegen férfi hozott haza, vagy azért, mert egy „kicsit” megcsúsztam a hazaérkezésemet illetően. Minden esetre nagy levegőt vettem, majd Zayn mellé kúsztam.

- Szia apa! Bocsánat, hogy késtem, csak nagyon gyorsan telt az idő. És…

- Semmi és! – csattant fel. – Ki ez a fiú? Olyan ismerős.

- Zayn Malik vagyok. – nyújtotta a kezét a zsörtölődő férfi felé.

- Szóval Malik? Ez esetben megtiltom, hogy találkozz vele. És vidd innen a kezedet.

- Apa! – kiáltottam fel a nemtetszésemet kifejezően.

- Tessék? – kérdezte meglepetten.

- Azt mondtam, nem láthatod. – kezdett az vissza sétálni az ajtó felé.

- És miért?

- Azért lányom, mert az apja és én már évek óta, ha fogalmazhatok így, nem „csípjük” egymást.

- De kérem. – vakarta meg a tarkóját Zayn.

- A döntés végleges. Búcsúzzatok el, utána pedig gyere be Elena.

Apa eltűnt a helyszínül szolgáló bejáratból. Nem éreztem magam a legjobban. Most, mikor már kezdtem megkedvelni ezt a srácok, megtiltják, hogy újra lássam, s mindez apa sérelmei miatt.

- Elena…- fordult felém Zayn, a kezemet markolászva. – Én látni akarlak még. Nem hagyom, hogy apud miatt ne találkozhassunk.

- Zayn… Apa elég makacs ember. Nehéz lesz őt meggyőzni arról, hogy nem vagy rossz ember. Nem tudom, mit tettek egymással, de ennek mi isszuk meg a levét. – húztam félre a számat. – Most megyek.

- Ömmm. A twitter neved elkérhetném? – pirult bele.

- Persze. – fordultam vissza, majd ráírtam a karjára.

Miután Zayn elment, egyből a szobámba siettem. Nem akartam senkivel sem beszélgetni, főleg apával nem. Nem tudtam elhinni, hogy valaha is el fog majd tiltani valakitől. Lehet, hogy makacs, és egy cseppet mogorva ember, de ezt akkor sem vártam tőle. Nagy indulatok vezérelték most minden cselekedetemet és befolyásolták az agyamat. Hirtelen egy ötlet kezdett a fejemben kavarogni, ami nem hagyott nyugodni. Ezt a döntést láttam most a legjobbnak, elegem volt, hogy ők élik az én életemet. Rohantam lefelé a lépcsőn, be egyenesen a nappaliba, ahol a szüleim éppen a szokásos délutáni film maratont tartották. Most éppen a kedvenc alkotásukat nézték, a From Time To Time- ot.

- Anya, apa! Elköltözöm.

- Ne viccelj édesem. És légy olyan kedves, állj ki a képből. – legyintett anya.

- Nem vicceltem. Kiköltözöm a külvárosban található. A nagyi hagyta rám örökségként az ottani házat, és már elég érettnek érzem magam ahhoz, hogy kirepüljek a családi fészekből. – nevettem el magam a végén.

- És miből fogod eltartani magad? – húzta fel apu a szemöldökét.

- Van elég pénzem, és most a tábori fizetés is jól jött.

- Ha ezt akarod. De neked kell megszervezned mindent. Ezzel is bizonyíthatod, hogy felelősségteljes vagy.

- Kihívás elfogadva. – futottam fel a lépcsőn, vissza a szobámba. Elővettem a bőröndömet, s minden létező ruhámat beledobáltam. A törülközőket a kupac tetejére raktam, a tisztálkodási eszközökkel együtt. Hívtam a taxi társaságot is, hogy este hét órára ide tudnának- e küldeni egy autót, melyre kielégítő választ kaptam. Szinte minden cuccomat, ami kelhet, sikeresen becsomagoltam. Készen álltam itt hagyni mindent.

- Megjött a taxi? – nézett értetlenül anya. Igyekeztem minél hamarabb a földszintre érni, mert a cuccaim súlya a két mázsát súrolta.

- Jövök.

- Te komolyan gondoltad, amit mondtál? – aggódott anya.

- Igen, komolyan. Nem kell féltenetek, nem megyek olyan messze tőletek. – mondtam, majd egyesével átöleltem őket. Apa segített kivinni a bőröndöket a kocsihoz, egy újabb, hosszas búcsúzkodás után azonban beszálltam a taxiba.

- Hova parancsolja kisasszony?

- Long Acre 47.- be legyen szíves. – mondtam, majd nagy gázzal el is indultunk.

( 5 komi és következő J )