8. fejezet   / Viszlát! /

- Nem lehet igaz! – bukkant a felszínre, majd kapálózni kezdett. – Elena segíts, meg fogok fulladni.

- Zayn… - nevettem fel. – Itt leér a lábad.

- Ha? – hagyta abba a hadonászást, majd a lábára állt, és kínosan pillantgatott felém. – Ez esetben segítenél kimászni.

- Persze. – nevetve mentem a medence széléhez, majd a kezemet Zayn felé nyújtottam. A fiú megragadta a csuklómat, és a vízbe rántott. A gyerekek a medence széléhez futottak, és nevetni kezdtek.

- Hoppá! – tetetett sajnálkozó képet Zayn. – Nem direkt volt.

- Nem? Akkor miért mosolyogsz? – löktem vizet az arcába.

- Miss Lloyd! Szedje a cuccát! El van bocsájtva. – futott el előttem Rebekah, a gyerekeket kiterelve a helyiségből.

Zayn szánakozó arccal gyorsan felém vette az irányt.

- Én nem akartam Elena. – motyogta.

- Semmi baj. Holnap úgyis vége lett volna mindennek. – legyintettem, majd kimásztam a medencéből.

- Ezt hogy érted?

- A tábort bezárják. Ma látsz utoljára.

- Ki van zárva. – kacagott. – Ennél több kell, hogy megszabadulj tőlem.

- Hát, pedig nekem most mennem kell. Viszlát, Zayn Malik. – fogtam magam, és teljes erőmből rohanni kezdtem. Futás közben magamra vettem egy apró, nyári egybe szoknyát, majd beszálltam apa kocsijába.

- Mehetünk, hercegnő?

- Induljunk. – mondtam szomorúan, mikor Zayn tűnt föl a látóteremben, amint a kocsi felé fut. Nem volt mit tenni, így lesz a legjobb.

***

Lassan már egy hónapja, hogy a nyári munkám véget ért, és most itthon, Londonban élem a kis világomat. Újra együtt lógok a barátaimmal, mozizunk, plázázunk és persze rengeteget hülyéskedünk. Most is éppen hazafelé tartok, magam mögött tudva egy felejthetetlen napot. Azonban a járkálást sikeresen felfüggesztettem egy hatalmas huppanással.

- Ezer bocsi. – mondta a napszemüveges alak.

- Figyelhetnél jobban is. – poroltam le magamat.

- Nocsak- nocsak. Elena Lloyd. Mégis találkoztunk, látod?

- Ami azt illeti, nem látlak. – fintorogtam. – Eltakarja a szemed a szemüveg, és kapucniba vagy burkolózva.

- Szomorú, hogy nem ismersz fel. – rázta a fejét, és ebből a mozdulatból egyből rájöttem, hogy ki áll előttem.

- Szia Zayn. Igazad volt. 

-  Na ugye, hogy tudod, ki vagyok. Nem iszol meg velem valamit, ha már így összefutottunk?

- Igazából sietek haza.

- Egy üdítő belefér. – fogta meg a karomat, majd a szemben lévő cukrászdába mentünk. Zayn most is, mint mindig, tökéletesen nézett ki. Fekete férfi csőnadrágot viselt egy fehér ing kíséretében, amit a pilóta szemüvege tett teljessé, pulóverét pedig a karjára helyezte. Mialatt iszogattunk, beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam. Talán ez volt annak az oka, hogy két óra múlva ijedten néztem az órámra. Nagyon késő volt már, és apuékkal nem ebben egyeztem meg. Megígértem, hogy 9- re otthon leszek, de úgy látom, ez most nem fog összejönni.

- Mennem kell. – álltam fel hírtelen Zayn szavába vágva.

- Hova sietsz? – pillantott rám kérdően.

- Haza. Már rég otthon kéne lennem.

- Hazaviszlek, ha megengeded.

- Megköszönném. – mosolyogtam rá hálásan.

Zayn autója tőlünk nem mesze, az utca túlsó oldalán parkolt. Miután hamar behuppantam a vezető mellett lévő ülésre, a fiú már tövig is nyomta a gázt. Kicsit félelmetes volt így száguldozni az utakon, de ha ő nem félt a nagy sebességtől, úgy gondoltam, hogy én sem fogok.

- Merre parancsolja hölgyem?

- St. Mark street 58. ha kérhetem. – válaszoltam, ám ekkor rádióban a What Makes You Beautiful csendült fel.

- I don’t know why… - énekelte Zayn, én pedig csak nevettem. – Mi az? – vigyorgott rám.

- Semmi. – fulladoztam a nevetéstől. – Itt vagyunk. – mutattam a házunk felé.

- Rendben. – állt meg az épület előtt, aminek az ajtajában apa állt. Az arcáról virított, hogy nincs a legjobb kedvében, és mikor látta, hogy egy fiú hozott haza, teljesen elszabadult a káosz.

( 5 komi és következő J )