7. fejezet   / Uszoda/

Csak sikítottam, ahogy a torkomon kifért. Nem tudtam, mik a nő szándékai, csak egyre közelebb és közelebb lépett hozzám. Mikor már szinte csak egy kisujjnyi távolság volt köztünk, a fiúk rontottak be a konyhába.

- Elena! – emelte rám Zayn ijedt tekintetét. – Mi a fene folyik itt?

- Arrébb állnál? – morogta Amy.

Amint megfordultam, a szemem a mögöttem lévő húsdarabra szegeződött, ami a vágódeszkán pihent.

- Szeretném még ma megcsinálni, ha nem zavar?

- Ömm. Persze. – motyogtam, majd átadtam a helyemet a szigorú nőnek, s kész voltam elhagyni a konyhát. Kifelé egy csomó szempárral találkoztam, amik kérdően meredtek rám. Nem bírtam ezt az egész helyzetet, borzalmasan éreztem magamat. Könnycseppek folytak végig az arcomon, ezért sietősen a vendégszobába mentem. Becsaptam magam mögött az ajtót, levetettem magam a frissen vetett ágyra és csak zokogtam és zokogtam.

Nem sokkal később lépések halk hangjára lettem figyelmes, majd egy még csöndesebb kopogás hallatszott. Nem voltam benne biztos, hogy most bárkit is szívesen látnék, azonban mégis a gyere be szó hagyta el a számat.

- Zavarok? – hajolt be az ajtón Zayn.

- Nem. – mosolyodtam el, majd egy jól irányzott mozdulattal megfordultam az ágyon, hogy a fiú ne láthassa a könnyektől ázott arcomat. A tervem azonban dugába dőlt. Hirtelen Zayn ölelő karjait éreztem meg magam körül. A kezei közt hevertem, szótlanul. Csak egy- két alkalommal lehetett hallani a szipogásomat.

- Nyugodj meg Elena. Senki sem akar bántani téged. – simogatta meg a hajamat, majd közelebb kúszott hozzám. Én megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni, és felvállalni, hogy igenis sírtam, s hogy nem vagyok mindig erős.

- Zayn, én sajnálom. Nem tudom mi ütött belém.

- Nincs semmi gond, ne aggódj.

Ez volt az utolsó szó, amit meghallottam, ugyanis az álmosság felülkerekedett rajtam. Ez volt életem egyik legmozgalmasabb és legfárasztóbb napja egyben. Semmi másra nem vágytam jobban, mint egy kiadós alvásra, ami segít visszaadni az energiámat.

* Zayn szemszöge *

Elaludt. Itt mellettem alszik a legszebb és legönzetlenebb lány, akit valaha láttam. Aki nem egy rajongó, és nem csak pozitív véleményei vannak velem kapcsolatban. Ő olyan emberi, nem egy megszállott test, ami minden mozdulatodat végigkísérve a nevedet ordítozza. Most itt fekszik mellettem, tejes megnyugvásban, s én vigyázni fogok rá. Nem engedem, hogy bármi baja essen.

                                         ***

Reggel mikor felkeltem, Elena már nem volt mellettem. A szoba üres volt, a karjaim között pedig nem egy gyönyörű teremtés, hanem egy párna foglalt helyet. Az összes, iszaptól áztatott ruhája eltűnt a földről, ahogy a tulajdonosa is. Furcsálltam a helyzetet, ezért a nappali felé vettem az irányt.

- Reggelt. – integettem. – Elena merre van?

- Szia Zayn. Már vagy három órája elment. – válaszolta Niall a tévé elől.

- Elment? Mégis hová?

- Azt nem tudom. Megköszönte, hogy itt aludhatott, majd fogta magát és lelépett.

- Kösz haver. A többiek? – kérdeztem értetlenkedve, azután a kabátomhoz nyúltam.

- Harry és Louis még alszanak, Liam pedig Daniellel találkozik.

- Elmentem. – csaptam be magam után az ajtót, minden köszönés nélkül.

Volt pár tippem, ahol esélyem van megtalálni Elenát, így hozzá is láttam a kereséséhez. Első, és egyben a legvalószínűbb hely, ahová mehetett a napközis tábor a szomszédban. Amikor a házhoz értem, amit Elena kapott, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, üresen találtam. Egy árva lélek sem fogadott, mikor beléptem. Nem tetszett a dolog, így egyenesen a táborvezetőhöz vezetett az utam.

- Elnézést. Elena Lloydot keresem. Itt van?

- Persze. Éppen szabadfoglalkozást tart a gyerekeknek. – válaszolta a vezető.

- És merre? A házban nincsenek. – értetlenkedtem.

- Az uszodában. Most kezdték el nemrég a vízhez szoktatást.

- Köszönöm. – viharoztam ki az irodából egyenesen a medencékhez. Az út nem tartott sokáig, mivel szinte a következő ház adott helyek az úszni kívánóknak. Halkan belopóztam a gyerekmedencékhez, ahol megtaláltam végre, akit kerestem. Fehér fürdőruhában, a medence partján ült, haját kontyba fogva. A gyerekek mind élvezték a pancsolást a nekik pocakig érő vízben, kivéve Dylant. Ő egyedül, Elena mellett tolta a kisautóját a márványlapon.

Nem akartam felhívni magamra a figyelmét, ezért úgy döntöttem, meglepem inkább. Halkan odalépdeltem hozzá, majd felordítottam.

- Szia Elena. – csak úgy harsogott a terem. A gyerekek először megijedtek, majd elkezdtek nevetni. Elena azonban egész máshogy reagált.

- Zayn Malik! A fárszt hoztad rám. – fordult felém. A tekintete szúrós volt.

- Muszáj volt. Nem szóltál reggel, mikor eljöttél. – vakartam meg a tarkómat.

- Ó igen? – közeledett felém, mire én hátrálni kezdtem.

- Igen? Izé, nem? Mi az, Miért nevetsz? – ez egy költői kérdés volt, mert mire választ kaphattam volna a kérdésemre, már az úszóknak fenntartott mély vízbe zuttyantam. Csak egy volt a gond, még mindig nem tudok úszni.

( 5 komment, és hozom a következő részt ~R. )