Sziasztok (:

Sajnálom, hogy mostanában nem hoztam részeket, de nagyon elfoglalt vagyok. Nemsokára vizsgám lesz, és arra kell most készülnöm, nem beszélve a külön óráimról. Igyekszek minél hamarabb új részt hozni :)) ~ Réka :D

9. fejezet   / Munkatárs /

Ahogy igyekeztem kilépni Zayn mellől a kocsiból, apu mérges fejjel közeledett felénk. Nem tudtam, hogy azért van- e kiakadva, mert egy számára idegen férfi hozott haza, vagy azért, mert egy „kicsit” megcsúsztam a hazaérkezésemet illetően. Minden esetre nagy levegőt vettem, majd Zayn mellé kúsztam.

- Szia apa! Bocsánat, hogy késtem, csak nagyon gyorsan telt az idő. És…

- Semmi és! – csattant fel. – Ki ez a fiú? Olyan ismerős.

- Zayn Malik vagyok. – nyújtotta a kezét a zsörtölődő férfi felé.

- Szóval Malik? Ez esetben megtiltom, hogy találkozz vele. És vidd innen a kezedet.

- Apa! – kiáltottam fel a nemtetszésemet kifejezően.

- Tessék? – kérdezte meglepetten.

- Azt mondtam, nem láthatod. – kezdett az vissza sétálni az ajtó felé.

- És miért?

- Azért lányom, mert az apja és én már évek óta, ha fogalmazhatok így, nem „csípjük” egymást.

- De kérem. – vakarta meg a tarkóját Zayn.

- A döntés végleges. Búcsúzzatok el, utána pedig gyere be Elena.

Apa eltűnt a helyszínül szolgáló bejáratból. Nem éreztem magam a legjobban. Most, mikor már kezdtem megkedvelni ezt a srácok, megtiltják, hogy újra lássam, s mindez apa sérelmei miatt.

- Elena…- fordult felém Zayn, a kezemet markolászva. – Én látni akarlak még. Nem hagyom, hogy apud miatt ne találkozhassunk.

- Zayn… Apa elég makacs ember. Nehéz lesz őt meggyőzni arról, hogy nem vagy rossz ember. Nem tudom, mit tettek egymással, de ennek mi isszuk meg a levét. – húztam félre a számat. – Most megyek.

- Ömmm. A twitter neved elkérhetném? – pirult bele.

- Persze. – fordultam vissza, majd ráírtam a karjára.

Miután Zayn elment, egyből a szobámba siettem. Nem akartam senkivel sem beszélgetni, főleg apával nem. Nem tudtam elhinni, hogy valaha is el fog majd tiltani valakitől. Lehet, hogy makacs, és egy cseppet mogorva ember, de ezt akkor sem vártam tőle. Nagy indulatok vezérelték most minden cselekedetemet és befolyásolták az agyamat. Hirtelen egy ötlet kezdett a fejemben kavarogni, ami nem hagyott nyugodni. Ezt a döntést láttam most a legjobbnak, elegem volt, hogy ők élik az én életemet. Rohantam lefelé a lépcsőn, be egyenesen a nappaliba, ahol a szüleim éppen a szokásos délutáni film maratont tartották. Most éppen a kedvenc alkotásukat nézték, a From Time To Time- ot.

- Anya, apa! Elköltözöm.

- Ne viccelj édesem. És légy olyan kedves, állj ki a képből. – legyintett anya.

- Nem vicceltem. Kiköltözöm a külvárosban található. A nagyi hagyta rám örökségként az ottani házat, és már elég érettnek érzem magam ahhoz, hogy kirepüljek a családi fészekből. – nevettem el magam a végén.

- És miből fogod eltartani magad? – húzta fel apu a szemöldökét.

- Van elég pénzem, és most a tábori fizetés is jól jött.

- Ha ezt akarod. De neked kell megszervezned mindent. Ezzel is bizonyíthatod, hogy felelősségteljes vagy.

- Kihívás elfogadva. – futottam fel a lépcsőn, vissza a szobámba. Elővettem a bőröndömet, s minden létező ruhámat beledobáltam. A törülközőket a kupac tetejére raktam, a tisztálkodási eszközökkel együtt. Hívtam a taxi társaságot is, hogy este hét órára ide tudnának- e küldeni egy autót, melyre kielégítő választ kaptam. Szinte minden cuccomat, ami kelhet, sikeresen becsomagoltam. Készen álltam itt hagyni mindent.

- Megjött a taxi? – nézett értetlenül anya. Igyekeztem minél hamarabb a földszintre érni, mert a cuccaim súlya a két mázsát súrolta.

- Jövök.

- Te komolyan gondoltad, amit mondtál? – aggódott anya.

- Igen, komolyan. Nem kell féltenetek, nem megyek olyan messze tőletek. – mondtam, majd egyesével átöleltem őket. Apa segített kivinni a bőröndöket a kocsihoz, egy újabb, hosszas búcsúzkodás után azonban beszálltam a taxiba.

- Hova parancsolja kisasszony?

- Long Acre 47.- be legyen szíves. – mondtam, majd nagy gázzal el is indultunk.

( 5 komi és következő J )

8. fejezet   / Viszlát! /

- Nem lehet igaz! – bukkant a felszínre, majd kapálózni kezdett. – Elena segíts, meg fogok fulladni.

- Zayn… - nevettem fel. – Itt leér a lábad.

- Ha? – hagyta abba a hadonászást, majd a lábára állt, és kínosan pillantgatott felém. – Ez esetben segítenél kimászni.

- Persze. – nevetve mentem a medence széléhez, majd a kezemet Zayn felé nyújtottam. A fiú megragadta a csuklómat, és a vízbe rántott. A gyerekek a medence széléhez futottak, és nevetni kezdtek.

- Hoppá! – tetetett sajnálkozó képet Zayn. – Nem direkt volt.

- Nem? Akkor miért mosolyogsz? – löktem vizet az arcába.

- Miss Lloyd! Szedje a cuccát! El van bocsájtva. – futott el előttem Rebekah, a gyerekeket kiterelve a helyiségből.

Zayn szánakozó arccal gyorsan felém vette az irányt.

- Én nem akartam Elena. – motyogta.

- Semmi baj. Holnap úgyis vége lett volna mindennek. – legyintettem, majd kimásztam a medencéből.

- Ezt hogy érted?

- A tábort bezárják. Ma látsz utoljára.

- Ki van zárva. – kacagott. – Ennél több kell, hogy megszabadulj tőlem.

- Hát, pedig nekem most mennem kell. Viszlát, Zayn Malik. – fogtam magam, és teljes erőmből rohanni kezdtem. Futás közben magamra vettem egy apró, nyári egybe szoknyát, majd beszálltam apa kocsijába.

- Mehetünk, hercegnő?

- Induljunk. – mondtam szomorúan, mikor Zayn tűnt föl a látóteremben, amint a kocsi felé fut. Nem volt mit tenni, így lesz a legjobb.

***

Lassan már egy hónapja, hogy a nyári munkám véget ért, és most itthon, Londonban élem a kis világomat. Újra együtt lógok a barátaimmal, mozizunk, plázázunk és persze rengeteget hülyéskedünk. Most is éppen hazafelé tartok, magam mögött tudva egy felejthetetlen napot. Azonban a járkálást sikeresen felfüggesztettem egy hatalmas huppanással.

- Ezer bocsi. – mondta a napszemüveges alak.

- Figyelhetnél jobban is. – poroltam le magamat.

- Nocsak- nocsak. Elena Lloyd. Mégis találkoztunk, látod?

- Ami azt illeti, nem látlak. – fintorogtam. – Eltakarja a szemed a szemüveg, és kapucniba vagy burkolózva.

- Szomorú, hogy nem ismersz fel. – rázta a fejét, és ebből a mozdulatból egyből rájöttem, hogy ki áll előttem.

- Szia Zayn. Igazad volt. 

-  Na ugye, hogy tudod, ki vagyok. Nem iszol meg velem valamit, ha már így összefutottunk?

- Igazából sietek haza.

- Egy üdítő belefér. – fogta meg a karomat, majd a szemben lévő cukrászdába mentünk. Zayn most is, mint mindig, tökéletesen nézett ki. Fekete férfi csőnadrágot viselt egy fehér ing kíséretében, amit a pilóta szemüvege tett teljessé, pulóverét pedig a karjára helyezte. Mialatt iszogattunk, beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam. Talán ez volt annak az oka, hogy két óra múlva ijedten néztem az órámra. Nagyon késő volt már, és apuékkal nem ebben egyeztem meg. Megígértem, hogy 9- re otthon leszek, de úgy látom, ez most nem fog összejönni.

- Mennem kell. – álltam fel hírtelen Zayn szavába vágva.

- Hova sietsz? – pillantott rám kérdően.

- Haza. Már rég otthon kéne lennem.

- Hazaviszlek, ha megengeded.

- Megköszönném. – mosolyogtam rá hálásan.

Zayn autója tőlünk nem mesze, az utca túlsó oldalán parkolt. Miután hamar behuppantam a vezető mellett lévő ülésre, a fiú már tövig is nyomta a gázt. Kicsit félelmetes volt így száguldozni az utakon, de ha ő nem félt a nagy sebességtől, úgy gondoltam, hogy én sem fogok.

- Merre parancsolja hölgyem?

- St. Mark street 58. ha kérhetem. – válaszoltam, ám ekkor rádióban a What Makes You Beautiful csendült fel.

- I don’t know why… - énekelte Zayn, én pedig csak nevettem. – Mi az? – vigyorgott rám.

- Semmi. – fulladoztam a nevetéstől. – Itt vagyunk. – mutattam a házunk felé.

- Rendben. – állt meg az épület előtt, aminek az ajtajában apa állt. Az arcáról virított, hogy nincs a legjobb kedvében, és mikor látta, hogy egy fiú hozott haza, teljesen elszabadult a káosz.

( 5 komi és következő J )

7. fejezet   / Uszoda/

Csak sikítottam, ahogy a torkomon kifért. Nem tudtam, mik a nő szándékai, csak egyre közelebb és közelebb lépett hozzám. Mikor már szinte csak egy kisujjnyi távolság volt köztünk, a fiúk rontottak be a konyhába.

- Elena! – emelte rám Zayn ijedt tekintetét. – Mi a fene folyik itt?

- Arrébb állnál? – morogta Amy.

Amint megfordultam, a szemem a mögöttem lévő húsdarabra szegeződött, ami a vágódeszkán pihent.

- Szeretném még ma megcsinálni, ha nem zavar?

- Ömm. Persze. – motyogtam, majd átadtam a helyemet a szigorú nőnek, s kész voltam elhagyni a konyhát. Kifelé egy csomó szempárral találkoztam, amik kérdően meredtek rám. Nem bírtam ezt az egész helyzetet, borzalmasan éreztem magamat. Könnycseppek folytak végig az arcomon, ezért sietősen a vendégszobába mentem. Becsaptam magam mögött az ajtót, levetettem magam a frissen vetett ágyra és csak zokogtam és zokogtam.

Nem sokkal később lépések halk hangjára lettem figyelmes, majd egy még csöndesebb kopogás hallatszott. Nem voltam benne biztos, hogy most bárkit is szívesen látnék, azonban mégis a gyere be szó hagyta el a számat.

- Zavarok? – hajolt be az ajtón Zayn.

- Nem. – mosolyodtam el, majd egy jól irányzott mozdulattal megfordultam az ágyon, hogy a fiú ne láthassa a könnyektől ázott arcomat. A tervem azonban dugába dőlt. Hirtelen Zayn ölelő karjait éreztem meg magam körül. A kezei közt hevertem, szótlanul. Csak egy- két alkalommal lehetett hallani a szipogásomat.

- Nyugodj meg Elena. Senki sem akar bántani téged. – simogatta meg a hajamat, majd közelebb kúszott hozzám. Én megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni, és felvállalni, hogy igenis sírtam, s hogy nem vagyok mindig erős.

- Zayn, én sajnálom. Nem tudom mi ütött belém.

- Nincs semmi gond, ne aggódj.

Ez volt az utolsó szó, amit meghallottam, ugyanis az álmosság felülkerekedett rajtam. Ez volt életem egyik legmozgalmasabb és legfárasztóbb napja egyben. Semmi másra nem vágytam jobban, mint egy kiadós alvásra, ami segít visszaadni az energiámat.

* Zayn szemszöge *

Elaludt. Itt mellettem alszik a legszebb és legönzetlenebb lány, akit valaha láttam. Aki nem egy rajongó, és nem csak pozitív véleményei vannak velem kapcsolatban. Ő olyan emberi, nem egy megszállott test, ami minden mozdulatodat végigkísérve a nevedet ordítozza. Most itt fekszik mellettem, tejes megnyugvásban, s én vigyázni fogok rá. Nem engedem, hogy bármi baja essen.

                                         ***

Reggel mikor felkeltem, Elena már nem volt mellettem. A szoba üres volt, a karjaim között pedig nem egy gyönyörű teremtés, hanem egy párna foglalt helyet. Az összes, iszaptól áztatott ruhája eltűnt a földről, ahogy a tulajdonosa is. Furcsálltam a helyzetet, ezért a nappali felé vettem az irányt.

- Reggelt. – integettem. – Elena merre van?

- Szia Zayn. Már vagy három órája elment. – válaszolta Niall a tévé elől.

- Elment? Mégis hová?

- Azt nem tudom. Megköszönte, hogy itt aludhatott, majd fogta magát és lelépett.

- Kösz haver. A többiek? – kérdeztem értetlenkedve, azután a kabátomhoz nyúltam.

- Harry és Louis még alszanak, Liam pedig Daniellel találkozik.

- Elmentem. – csaptam be magam után az ajtót, minden köszönés nélkül.

Volt pár tippem, ahol esélyem van megtalálni Elenát, így hozzá is láttam a kereséséhez. Első, és egyben a legvalószínűbb hely, ahová mehetett a napközis tábor a szomszédban. Amikor a házhoz értem, amit Elena kapott, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, üresen találtam. Egy árva lélek sem fogadott, mikor beléptem. Nem tetszett a dolog, így egyenesen a táborvezetőhöz vezetett az utam.

- Elnézést. Elena Lloydot keresem. Itt van?

- Persze. Éppen szabadfoglalkozást tart a gyerekeknek. – válaszolta a vezető.

- És merre? A házban nincsenek. – értetlenkedtem.

- Az uszodában. Most kezdték el nemrég a vízhez szoktatást.

- Köszönöm. – viharoztam ki az irodából egyenesen a medencékhez. Az út nem tartott sokáig, mivel szinte a következő ház adott helyek az úszni kívánóknak. Halkan belopóztam a gyerekmedencékhez, ahol megtaláltam végre, akit kerestem. Fehér fürdőruhában, a medence partján ült, haját kontyba fogva. A gyerekek mind élvezték a pancsolást a nekik pocakig érő vízben, kivéve Dylant. Ő egyedül, Elena mellett tolta a kisautóját a márványlapon.

Nem akartam felhívni magamra a figyelmét, ezért úgy döntöttem, meglepem inkább. Halkan odalépdeltem hozzá, majd felordítottam.

- Szia Elena. – csak úgy harsogott a terem. A gyerekek először megijedtek, majd elkezdtek nevetni. Elena azonban egész máshogy reagált.

- Zayn Malik! A fárszt hoztad rám. – fordult felém. A tekintete szúrós volt.

- Muszáj volt. Nem szóltál reggel, mikor eljöttél. – vakartam meg a tarkómat.

- Ó igen? – közeledett felém, mire én hátrálni kezdtem.

- Igen? Izé, nem? Mi az, Miért nevetsz? – ez egy költői kérdés volt, mert mire választ kaphattam volna a kérdésemre, már az úszóknak fenntartott mély vízbe zuttyantam. Csak egy volt a gond, még mindig nem tudok úszni.

( 5 komment, és hozom a következő részt ~R. )

6. fejezet   / Amy /

- Azt kérdeztem Zayn, mi történt?

- Csak amit mondtam Amy. De már minden rendben van, látod? Itt állok épen és egészségesen. – mondta Zayn, majd visszamászott mögém, s előrébb tolt a nappali irányába.

- Zayn. Biztos, hogy ez jó ötlet? Nem szeretnék itt maradni. – kezdtem bele.

- Niall! Kérlek mutasd meg Elenának a vendégszobát.

- Jövök. – kelt fel a kanapéról a szőkeség, majd a lépcső irányába indult, ami az emeletre vezetett. Fogalmam sem volt, mit tegyek, így autómatikusan, mindenféle ellenkezés nélkül követtem őt.

Mikor felértünk, a nappaliból még hallatszott a Zayn és Amy közt zajló vita. A hölgyet nagyon zavarta a jelenlétem, és mindaz, ami ma történt körülöttünk. Jobb lesz, ha beszélek majd Zaynnel, gondoltam.

- Hahó. Föld hívja Elenát. – legyezett előttem Niall mosolyogva, jelezve, hogy az ajtó nyitva áll, és nyugodtan bemehetek.

- Oh. Sajnálom. Kicsit elkalandoztak a gondolataim. – nevettem fel, majd bementem a szobába.

- Én nem is zavarok. Ha kipakoltál, nyugodtan gyere le a földszintre.

- Köszönöm. – feleltem, mire az ajtó bezárult. 

Ahogy körbenéztem a szobában, semmi különöset nem tapasztaltam. Ugyan olyan volt, mit egy átlagember hálóterme. Egy franciaágy volt az ablak alatt, narancssárga párnákkal és takarókkal, melynek mindkét oldalát egy- egy fából készült éjjeliszekrény tette egységesebbé. Az ággyal szemben egy tv helyezkedett el, tőle jobbra pedig egy szekrény birtokolt magának teret. A szekrény mellet azonban egy ajtót fedeztem fel. Odasétáltam hozzá, majd óvatosan lenyomtam a kilincset. Egy aranyos, takaros kis fürdőszoba tűnt fel a látóteremben. Barna csempékkel volt kirakva az oldala és az alja egyaránt, s még egy nagy filodentron is növekedett egy cserepében a sarokban.

Miután felhívtam anyáékat, és elmeséltem nekik az egészet, persze csak nagy vonalakban, fáradtan ültem le az ágy végébe. Nem telt bele sok idő, mikor kopogásokat hallottam az ajtón.

- Gyere be nyugodtan. – jegyeztem meg, az ajtó irányába fordulva.

- Szia. Zavarok?

- Nem zavarsz. Minden rendben Zayn? Amy kicsit ki van akadva. Mellesleg ő kicsoda?

- Minden rendben, ne aggódj. – mondta, majd leült mellém az ágyra. – Amy anyukám nagyon jó barátja, és ő főz most nekünk, amíg itt pihenünk. Néha kicsit túlreagálja a dolgokat. – nevette el magát, miközben lehajtotta a fejét.

- Teljese igaza van. Zayn, ma majdnem meghaltál.

- De neked köszönhetően nem történt tragédia. – szuszogta, majd megfogta a kezem és felém fordult. Tekintetét az enyémbe fúrva folytatta tovább. – Köszönöm.

- Zayn, ne csináld ezt. – lefejtettem magamról a kezeit, majd felálltam és járkálni kezdtem.

- Mit ne csináljak? – pattant ő is fel.

- Ezt. Hogy így nézel rám, és a kezemet fogod.

- Srácok! Minden oké? – nézett be Liam az eddig nyitott ajtón.

- Persze. – mosolyogtam, Zayn pedig visszaült az ágyra.

- Elena, hoztam neked törölközőt, és egy- két ruhát. Harry unokatestvéréé, még tavaly hagyta itt.

- Remek. – nyúltam Liam kinyújtott kezei felé, hogy átvehessem tőle a nekem szánt holmikat, majd egy „köszönöm” mosollyal elintéztem a dolgokat. – Lennétek olyan kedvesek, hogy magamra hagytok, amíg lezuhanyzom?

- Persze. – kelt fel Zayn, majd Liammel együtt kisétáltak a szobából.

A zuhany nagyon jól esett, végre lemoshattam magamról azt a sok mocskot, ami a tóban került rám. Immár tisztán, és üdén méregettem a szemeimmel a ruhákat, amiket az imént kaptam. Nagyon szépek voltak, és miután felpróbáltam őket, kiderült, hogy mind az én méretem. Az egyetlen apró hiba talán az volt bennük, hogy mindegyik póló egy cseppet kivágott volt hátul, de ezen kívül pont megfelelőek voltak.

Úgy döntöttem, hogy nem fogok egyedül kuksolni a szobámban, inkább lemegyek a fiúkhoz, és talán még sikerül Amyt is kibékítenem.

- Sziasztok. – álltam meg a nappali előtt, ahol a fiúk éppen tartózkodtak. – Nem zavarok?

- Gyere csak. Most éppen a Tv-t bújjuk. – mutatott Harry a képernyőre.

- De jól áll neked ez a ruha. – nézett rajtam végig Louis.

- Köszönöm. De ne kezd megint a körbeszimatolást légy szíves.  – mosolyogtam, majd leültem az egyik fotelbe.

- Igaza van, gyönyörű vagy. – ismételte meg Zayn Niall halk szavait.

- Elég a dicséretekből. Mit néztek?

- X- faktort. Mióta mi is itt voltunk, azóta minden adást megnézünk. – motyogta Harry.

- Értem. És ki a kedvenced?

- Nincs kedvencem. Mind nagyon tehetséges.

- Rendben. Nem szeretnék tolakodó lenni, de van valami vacsorára? Éhen halok.

- A konyhában találsz mindent.

- Köszönöm Louis.

- De a répáimat ne edd meg. – hallottam mögöttem a hangját.

A konyhába érve nem találtam Amyt. A hűtő felé indultam, reméltem ott találok valami finomat. Kivettem a vajat és a felvágottat, majd a pult felé hátráltam.

- Te meg mit csinálsz itt?

- Csak vacsorát csinálok. – fordultam meg ijedten, majd megpillantottam Amyt egy bárdkéssel a kezében, amint felém közelít. Azonnal sikításban törtem ki.

( Következő rész csak 5 kommentnél lesz, tekintettel az alacsony nézettségre. )

5. fejezet   / Bemutatás /

- Mr. Malik, a vizsgálatok semmi eltérést nem mutatnak. Nagy szerencséje, hogy a kisasszony remek életmentő. – szólt az orvos fejét felém szegezve.

- Köszönöm Doktor úr. Akkor elmehetek?

- Igen. Viszont egy- két napot legyen szíves pihenéssel eltölteni. A szervezetének most egy kis időbe telik majd visszarázódni a rendes kerékvágásba.

- Nagyon köszönjük a fáradozásait. – mosolyogtam, majd a kórterem ajtajához indultam Zayn pulcsijával a karomon.

Kifelé menet nem nagyon beszélgettünk. Mivel a kórház, ami ebben az aprócska üdülővárosban épült, közel van a tóhoz, így eddig gyalog tettük meg az utat, de most láttam rajta, hogy fáradt. Aggódtam miatta, nem akartam, hogy nekem köszönhetően újabb baj érje, ezért halkan mormogni kezdtem.

- Nem lenne jobb, ha felhívnád valamelyik fiút, hogy jöjjön érted? Sugárzik rólad a kimerültség.

- Kibírom. – nevetett fel, majd az épület kapujához indult. Mikor feltűnt neki, hogy nem követem, hátrahőkölt s felém fordult. – Mi az? Valami baj van?

- Hívj fel valakit Zayn. Kérlek. – szóltam hozzá, mozdulatlanul.

- Rendben. – nyúlt a telefonjáért egy nagy sóhajtás kíséretében, majd tárcsázni kezdett. A társalgást viszonylag rövid időn belül lezavarta, majd a kórház előtti padra ült le. – Mindjárt jönnek.

Nem válaszoltam, csak egy apró fejbiccentéssel jeleztem, hogy értettem amit mond, és helyet foglaltam mellette. Nem telt el sok idő, mikor az ekkor már kihalt utcán egy piros sportautó jelent meg. Zayn felkelt, amiből sikerült kikövetkeztetnem, hogy valamelyik fiú jött el érte. Az autó megállt előttünk, ám nem az egyik fiú, hanem egy másik, számomra ismeretlen férfi mászott ki.

- Vigyázz magadra. Nem lenne jó mindig a munkahelyem elé hozni a kocsit.

- Meglesz. – kacsintott Zayn, majd átvette a kulcsokat. A férfi sietősen az anyósülésen helyet foglaló táskájához kapott, majd intve nekünk az épület felé rohant. Zayn már beülni készülődött, mikor ismét sikerült egy értelmes mondatot kiejtenem a számon.

- Ugye nem akarsz így vezetni?

- Ezt hogy érted? Nincs semmi bajon.

- Két órája gyakorlatilag halott voltál Zayn. Azt hittem, valamelyik fiú jön érted, aki haza is fuvaroz.

- Hát. – szállt ki a volán mögül. – Akkor sajnos neked kell hazavinned. – villantotta meg a 200 wattos mosolyát, majd elindult az autó másik oldala felé.

- Nekem? – értetlenkedve ültem a kormányhoz.

A hazafelé vezető út nagyon simán ment. Szerencsére nem sikerült elütnöm senkit, s még az árok mélyét sem látogattuk meg. Leparkoltam a kocsit, majd mind a ketten kiszálltunk.

- Jó pihenést. – integettem neki, majd a táborhoz közel lévő buszállomáshoz kezdtem el közeledni.

- Hova mész?

- Haza. Biztos megy még ilyenkor busz.

- Fél 11 van. Kötve hiszem, hogy haza tudsz menni.

- Az nem lehet. – ellenkeztem.

- Gyere be hozzánk. Van egy vendégszobánk, és legalább a srácok is megismerhetnek.

- Nem köszönöm. Megoldom. – mondtam és elkezdtem a táskámban kutakodni. Mikor fel akartam pillantani, hogy megnézzem, Zayn elment- e már, nem láttam senkit. Egyedül voltam az éjszakában, egy kihalt félelmetes utcán, így hát a tábor felé vettem az irányt. Sétálás közben azonban hirtelen két erős kar tekeredett körém. Az egyik a derekamat, a másik a számat fedve emelt fel a magasba. Az illető gyors iramban kezdett egy futni az utca másik vége felé. Reszkettem, a testem remegett. Nem tudtam, mi vár rám, és rettenetesen féltem.

Az alak hirtelen irányt váltott, majd egy házhoz rohant. Lenyomta a kilincset, belépett az ajtón, s ekkor világosság árasztotta el a látóteremet.

- Megjöttem. Vagyis megjöttünk. – ordította el magát Zayn, majd letett a földre és elengedte a számat.

- Te idióta. Azt hittem, hogy valaki el akar rabolni. – mondtam felemelve a hangomat.

- Sziasztok. – hebegte Liam a kanapéról bámulva. Kifejezéstelen arcot vágott. Rajta, és a mellette ülő Niallen látszott, hogy nem értik ezt az egész jelenetet.

- Megvagy!

- Nem, Louis! Te vagy meg. – ugrott elő a konyhából lisztesen Harry és Louis. – Ohmm. Szia? – dobta el Louis a lisztes zsákot és felém közelített.

- Sziasztok. – próbáltam magamra erőltetni egy vigyort, de ennek a végkimenetele nem lett a legjobb.

- Zayn. Ez egy csaj. Egy csinos csaj. Hol szedted össze? Rajongó? – ugrált mellettem Louis, közben minden vonásomat szemügyre véve.

- Hagyj békén. Először is, nem szedett össze. Másodszor is nem vagyok rajongó. Harmadszor, megköszönném, ha nem ugrálnál körbe, mint egy kutyus a tűzcsapot. – nevettem fel.

- Ezt megkaptam. – hahotázott ő is.

- Te ki vagy? – hallatszott Liam hangja, mely után a többiek is érdeklődve bólogatni kezdtek.

- Majdnem meghaltam, de szerencsére még időben kimentett a tóból. – mondta Zayn, majd ledobta magáról a most már barna inget, majd egy szál sporttrikóban kezdett járkálni a nappaliban.

- Hogy mi történt? – lépett ki egy nő a konyhából, kezében egy tálca sütivel, ami Zayn mondata után a földre hullott.